A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) előrejelzése alapján a fokozódó hőségben a parlagfű pollenszórása is erősödik. A pollenterhelés országszerte magas, az észak-alföldi régióban a lehűlést megelőzően nagyon magas lesz.
Somogyban augusztus 16-án indul a parlagfű légi felderítése az országos ellenőrzés keretében. A Somogy Megyei Kormányhivatal munkatársai immár tizenkettedik alkalommal hajtják végre – a tavalyi évhez hasonlóan – kisrepülőgéppel a légi felderítést, ami a megye déli területeit érinti.
Ötmillió forintos bírság kiszabására is volt példa Baranyában egy olyan ipari terület esetében, amit ellepett a parlagfű. A hatóság minden eszközzel igyekszik elérni, hogy a területek tulajdonosai időben gondoskodjanak a különösen allergén gyomnövény irtásáról.
Az augusztussal együtt beköszöntött a parlagfűszezon is, a növény virágpora már országszerte közepes szinten lehet és koncentrációja egyre emelkedik. Az ország déli részén már egyre többfelé érheti el a magas szintet a következő napokban – írta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) jelentésére hivatkozva a Pénzcentrum.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal munkatársai folyamatosan ellenőrzik a parlagfűvel fertőzött területeket helyszíni ellenőrzések keretében, azonban a 32. héten megkezdődik a légi felderítés is. A levegőből történő szemle különösen a nagy, nem belátható táblák, illetve a nehezen megközelíthető földek ellenőrzését könnyíti meg.
Az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felhívta a figyelmet arra, hogy a következő napokban várhatóan fokozódni fog a pollenterhelés, és a gyomnövény virágporára érzékenyek már a Dunántúl déli területei mellett az Alföldön is gyenge, szénanáthás tüneteket tapasztalhatnak.
„Parlagfűért virág" elnevezéssel városszépítő akció indul Nyíregyházán. 2022. július 25. és augusztus 06. között a város lakosai a gyökeresen kihúzott parlagfűért NYÍRVV Szolgáltatási utalványt kapnak. amit az év végéig számos boltban és szolgáltatónál lehet beváltani.
Hamarosan kezd virágozni a parlagfű, az arra érzékenyeknek azonban már most el kell kezdeniük a gyógyszerszedést – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) levegőhigiénés szakértője, Szigeti Tamás az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Ha nem érkezik eső, akkor augusztus közepén kell számítani a parlagfű nagy tömegű virágzására – erről beszélt Tóth Zoltán, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának vezetője a Délmagyar beszámolója szerint.
A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott. A Tiszántúlon az elmúlt hónapokban az évtized aszálya alakult ki, a természetes lágyszárú vegetáció kiszáradt, a szántóföldi növények szenvednek, alig fejlődnek, de a parlagfű a kiváló szárazságtűrő képességének köszönhetően jól bírja.