Pollenjelentés - 2012. 20. hét
A 20. héten a hét elején a hűvös, esős idő miatt alacsony volt a pollenterhelés, a hét közepén kis mértékben emelkedett, majd péntektől ismét lecsökkent.
Az eddig beérkezett adatok alapján a hét első felében még a fenyőfélék virágpora volt jelen legnagyobb mennyiségben a csapdákban, koncentrációja a hét közepén magas szintet ért el, aztán fokozatosan csökkent. Hétvégére már a pázsitfűfélék pollenszemeiből volt a legtöbb, koncentrációjuk a hét közepén közepes, vasárnapra pedig már több helyen magas szintet ért el.
Tüneteket okozó mennyiségben volt jelen néhány helyen a tölgy, az eperfafélék, a platán, a dió, a kőris, a bodza, Győrött a vadgesztenye pollenje, illetve több városban is már a csalánfélék virágpora.
Továbbra is tüneteket okozó mennyiségben vannak jelen a légkörben az allergén gombák, több állomáson mértek magas szintet, illetve Győrött az Alternaria nagyon magas koncentrációban volt jelen vasárnap.
Termésben van már a nyárfa – vattás termése azonban nem allergén. A magokon úgynevezett repítőszőrök találhatók – ezek levegővel telt (tehát allergén fehérjéket nem tartamazó) sejtnyúlványok, melyek a termés szél által való elterjedését segítik elő.