Korábbi parlagfű-mentesítési akcióiknak országos híre volt, minden alkalommal több százezer tő gyomnövényt gyűjtöttek össze a településükön. Hogyan érték el a kimagasló eredményeket?

A siker a gyerekeknek köszönhető, a verseny elsősorban őket tudja megmozgatni. A győztes egy olyan család lett, ahol a három gyerkőc közösen dolgozott – egészen kiugró eredménnyel nyertek. Az első díj egy BMX bicikli, a második pedig egy gyerekkerékpár volt. A további helyezettek – összesen tizenkilenc csapat indult – az önkormányzatnak és helyi vállalkozóknak köszönhetően kaptak különböző ajándéktárgyakat. Az első akciónk megvalósításához az Államigazgatási Hivataltól kaptunk pénzt, a tavalyihoz pedig az ÁNTSZ-től; idén azonban nem jutottunk állami támogatáshoz. Szeretnénk a jövőben kistérségi szintre bővíteni a kezdeményezésünket, ehhez azonban már szükségünk lenne a kistérségi iroda, vagy más szervezet közreműködésére, koordinációs munkájára. Jó lenne az is, ha olyan díjakat tudnánk majd felajánlani a települések közötti versenyen, ami igazi vonzerőt jelent a gyűjtéshez.

A verseny kibővítésével vissza lehetne szorítani a parlagfű terjedését?

Ezt a játékot érdemes fenntartani, de a maga értékén kell kezelni. Nem kevesebb, de nem is több ez, mint katalizátora annak a fontos folyamatnak, ami a föld tisztelete, a földművelési munkák becsülete felé mozdít el bennünket. Meg vagyok győződve arról, hogy a parlagfű-gondot ezzel a játékkal megoldani nem lehet. Gyermekkoromban a tanyán, ahol felnőttem, a parlagfű még nem jelentett problémát. Miért? Mert negyven évvel ezelőtt az állatállomány legalább tízszerese volt a jelenleginek. Az állatoknak takarmány kellett, így mindenki lekaszálta a maga gyepterületét, ami nem maradt parlagon. A nehezen kaszálható, akár parlagfüves területek is jók voltak legelőnek – egy ügyes juhász birkával ezeket tarrá tudja legeltetni ma is. Ha rendszeresen művelnének egy területet, a parlagfű nem jutna el odáig, hogy magot szórjon.

Azok sem tisztelik eléggé a földet, akik abból élnek?

Akik ma a földdel foglalkoznak, azok is inkább a pillanatnyi hasznot nézik. Ha a parlagon nem éri meg termelni semmit, akkor a gyommentesítésre szolgáló földalapú támogatás biztosítja a földhasználó megélhetését. Aszfaltsimaságú placcokat hozunk létre, melyekből semmilyen terményünk nem lesz – viszont ez már elég ahhoz, hogy kitöltsük a támogatáshoz szükséges nyomtatványt és várjuk a számlánkra a pénzt. Ez azonban nem földművelés. Ma leépítés zajlik: azért kapunk az Uniótól pénzt, hogy ne termeljünk. Rendszeresen kaszált gyepterületekre, legelő állatállományra lenne szükség, valamint olyan terményekre, amelyek kívánják az élőmunkát. Ebben a biogazdálkodásnak nagy szerepe volna, mert ott bizony kézzel kell művelni.

Találnának embert a kézi művelésre? Sokan mondják, hogy a falun élő fiatalok többsége már a kapálást sem tanulja meg.

A mi településünkön is az idősek, akár nyolcvanéves bácsik, nénik kapálnak még, fiatalok alig. Ennek nem csak az a magyarázata, hogy a korábbiaknál sokkal vonzóbb pályák, irányok nyíltak meg a fiatalok számára. Alapvető probléma, hogy egyre inkább az efemer lét jellemez bennünket: a távlat nem érdekel, csak az, hogy most, jövő héten vagy a következő hónapban meglegyen a biztonságunk. A paraszti filozófiában és életmódban a legtermészetesebb dolog volt, hogy vetünk akkor is, ha a termést esetleg a betakarítás előtt elveri a jég – ez belső törvényként működött, melynek nem csak kiszolgáltatottjai, hanem haszonélvezői is voltak őseink. Mára kiveszett belőlünk a föld szeretete, ez az oka a parlagfű-problémának is. Úgy tűnik, mintha nélkülözhetnénk a Természetet, ám fájdalmas rádöbbenni, hogy legelemibb törvényeinek megszegésével önmagunk és utódaink életterét szűkítjük. Itt az idő, hogy rátaláljunk az igazodási pontra.

Szabó Gellért Szentkirályon, annak egyik tanyáján nőtt fel, Kecskeméttől húsz kilométerre. Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd Hódmezővásárhelyen, az Állattenyésztési Főiskolán szerzett állathigiénikus szaküzemmérnöki oklevelet. 1990-ig a szentkirályi termelőszövetkezetben dolgozott, kollégái bíztatására indult a polgármesteri posztért az első önkormányzati választásokon – azóta irányítja a települést. Szentkirály 1996-ban lett a Magyar Faluszövetség tagja, Szabó Gellért 1998-tól alelnöke, 2006 óta pedig elnöke a szövetségnek.