Lendületes és kedélyes előadást tartott a parlagfű-probléma ausztrál megoldásáról. Az allergiát okozó gyom 1980 után kezdett gondot jelenteni, és egy jól körülhatárolható területen mintegy 3 millió embert érintett. Több rovart is betelepítettek Amerikából, kettő bizonyult hatékonynak: tisztességgel pusztította a parlagfüvet, és más növényre rá se nézett. A parlagfű gyakorlatilag nem okoz problémát. Interjú az ausztrál Rachel McFadyennel.

A CRC for Australian Weed Management (Brisbane, Ausztrália) kutatóját az Ausztráliában sikeres, biológiai védekezésről tartott előadása kapcsán kérdeztük az Első nemzetközi parlagfű-konferencián (2008. szeptember 10-13) a Magyar Tudományos Akadémián.
Előadásában arról beszélt, hogy Ausztráliában sikeresen vetettek be rovarokat a parlagfű ellen. Összefoglalná pár mondatban az Ön által bemutatott program lényegét?
Ausztráliában az 1970-es, 80-as évektől kezdve jelentkezett a parlagfű problémaként. Kétfajta rovart vetettünk be ellene, egyet-egyet 1982-ben és 1984-ben. Mindkét rovarfaj Amerikából származott: az USA déli államaiból, illetve Mexikó területéről. Az egyik egy lepkeféle, a másik pedig egy rovarfaj, amelynek mind a lárvája, mind a kifejlett példánya pusztítja a gyomot. Mindkét faj remekül bevált a parlagfűvel szemben. Elszaporodtak, és igen sikeresen kordában tartják a parlagfüvet. A nyolcvanas évek közepén igen jelentős problémánk adódott a parlagfűvel, amely egyre terjedt. Most, húsz évvel később a parlagfű jelen van ugyan, de csupán elenyésző mennyiségben. Pollenje a levegőben igen alacsony, az emberek nem szenvednek többé a parlagfű okozta allergiás tünetektől. Szóval meglehetősen elégedettek vagyunk.
Tehát hatékony megoldásnak tűnik?
Igen, számunkra legalábbis határozottan megoldást jelentett.
Milyen veszélyei lehetnek egy ilyen programnak? Okozhatnak maguk a rovarok valamilyen problémát?
Természetesen célszerű igen körültekintően megvizsgálni a bevetendő rovarokat, vagyis meggyőződni arról, hogy a parlagfüvön kívül más növényt nem fognak pusztítani. Mi leteszteltük a nálunk alkalmazott rovarokat. A mezőgazdaság nagyon fontos Ausztráliában, hiszen vezető mezőgazdasági exportőrök vagyunk. Sok napraforgót termesztünk, amely köztudottan a leginkább kapcsolódik a parlagfűhöz. A rovarok előzetes tesztelése során azonban kiderült, hogy a napraforgóra semmilyen veszélyt sem jelentenek. A húsz év alatt egyszer sem támadták meg a napraforgót, még akkor sem, ha a parlagfű a közvetlen szomszédságban volt.
Mit gondol, Európában is lehetséges hasonló módszer alkalmazása?
Igen, szerintem határozottan lehetséges! Viszont Európa néhány pontján, köztük Magyarországon is esetleg az jelenthet problémát, hogy a rovar vajon képes-e túlélni az igen hideg telet. Az ausztrál tél megközelítőleg sincs annyira hideg, az ország klímája jobban megfelel a rovarok eredeti élőhelyének. Így tehát pusztán az lehet a kérdés, hogy európai körülmények között túlélik-e ezek a rovarok a telet. De ha az önök agrárminisztere helyében volnék, mindenképp megpróbálkoznék vele, mivel a költsége meglehetősen alacsony, a kockázat pedig gyakorlatilag a nullával egyenlő. Ha nem válnak be a rovarok, akkor egyszerűen elpusztulnak. Szerintem ne várjanak az Európai Uniós szabályozásra, vágjanak bele itt és most. Semmit nem veszíthetnek vele.