A parlagfű természetes ellenségeként számon tartott bogár hazai előfordulásának pontosabb feltáráshoz kéri a lakosság segítségét a Nébih.

Bár a parlagfű elleni védekezés hagyományos eszközökkel is elvégezhető, a leginkább kívánatos módszer mégiscsak a biológiai védekezés lenne. Ismert jelenség a természetben, hogy ha egy faj, számára idegen helyre kerül, ahol meg tud telepedni, akkor kis idő múlva követik őt a természetes ellenségei is. A parlagfű már hosszú évtizedek óta megtelepedett Európában, azonban a természetes ellenségei eddig nem bukkantak fel.
A világon sok kutatás folyt már és jelenleg is sokakat foglalkoztat a parlagfű elleni biológiai védekezés témaköre. A tudományos eredmények alapján a legígéretesebbnek egy bogár, a parlagfű-olajosbogár (Ophraella communa) tűnik a parlagfű elleni védekezésben. Ez a faj Észak-Amerikából származik és már Európában is megjelent, stabil populációja Észak-Olaszországban, Milánó környékén alakult ki.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai az elmúlt években vizsgálták ezt a bogarat, elsősorban tápnövény-preferencia szempontjából. A vizsgálat eredménye szerint például a napraforgó még alternatíva hiányában sem felelt meg neki. A Nébih folytatja a biológiai védekezési lehetőségek keresését, ezért megállapodást kötött az ELKH (Eötvös Lóránd Kutató Hálózat) ATK Növényvédelmi Intézetével. Az együttműködés célja a parlagfű-olajosbogár magyarországi előfordulásának felmérése, illetve további vizsgálatok beállítása a bogár hazai viszonyok közötti életmódjának megismerésére.
A hazai előfordulásról tavaly már megjelent egy publikáció, viszont azóta újabb igazolt előfordulással még nem találkoztak a kutatók. A Növényvédelmi Intézet kutatói ezért a lakosság, a rovarászok, a gazdálkodók és a természetjárók segítségét kérik a tavalyi év őszén hazánkban is megjelent parlagfű-olajosbogár hazai előfordulásának a pontosabb feltárásához.
A bogár könnyen felismerhető, körülbelül fél centiméter hosszúságú, sárga, sárgásbarna színezetű, szárnyfedőin fekete hosszirányú sávok láthatók. Főleg parlagfűn található meg, amelyen szabad szemmel is jól megfigyelhető. A kutatók kérése, hogy aki látta a bogarat, a parlagfubogar@atk.hu e-mail címre küldje el a pontos előfordulási adatait a megfigyelés dátumával, a helyszín pontos megjelölésével, valamint, ha van rá mód, egy jó minőségű fényképpel.
2021. 07. 16. / Forrás: Nébih