Drónok segítik a parlagfűirtást Debrecenben
Debrecenben a Pharma-Flight munkatársai drónokkal segítik a város parlagfűirtási munkáját.

Drónok segítik a parlagfűirtást Debrecenben

Drón is segíti a parlagfűirtók munkáját Debrecenben, a parlagfű ugyanis a magasból könnyebben azonosítható, jól látszik a többi gyomnövény között is. Ezzel a módszerrel időt és energiát is spórol meg a város.

– A területről a drónnal egy nagy felbontású képet készítünk és ezt a cég központjában kielemzik. Ezzel adunk egy támpontot, hogy a terület körülbelül hány százalékban fertőzött – mondta el Mészáros Attila, a Pharma-Flight drónoperatőre.

Csaknem kétmillió négyzetméter városszéli és önkormányzati tulajdonban lévő területen használják a drónokat, a felderítés felével már végeztek. A város mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen a parlagfűallergiától szenvedőknek – erről Balázs Ákos alpolgármester beszélt a Debreceni Televízió Közügy című műsorában.

– Létrehoztunk egy parlagfű kommandót, ezzel is erre a problémára szerettük volna felhívni a figyelmet. Van három csapat motoros kaszával és három külön gépjárművel – tette hozzá az alpolgármester.

A napokban lépett akcióba a helyi parlagfűkommandó a Jégcsarnok mögötti, szennyezett területen. Védőfelszerelésben, fűkaszákkal dolgoztak a munkások.

– Minőségi eszközöket használnak a dolgozók, a területre kiérve a munkavezető dönti el, ki milyen felszerelést alkalmaz a kaszáján: damilt vagy kést. Sokszor a parlagfű nagyságán, minőségén múlik, mit kell használni – hangsúlyozta Somogyi Béla, a Dehusz Nonprofit Kft. koordinációs munkavezetője.

A Dehusz munkatársai természetesen nemcsak azokat a területeket teszik rendbe, amikről a drónok segítségével szereznek tudomást, hanem lakossági kérésre is kimennek.

2020. 08. 10. / Forrás: Dehír

© 2008 Tégy a parlagfű ellen!
Impresszum Kapcsolat Adatvédelem
Created by: PRAE.HU Kft.