Már jár a bírság a parlagfű miatt
Bírságot szabhatnak ki a hatóságok július elsejétől, ha virágzó parlagfüvet találnak földterületeken. Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese az InfoRádiónak elmondta: tavaly a legtöbb gond Somogy, Pest és Bács-Kiskun megyében volt.
![]() Minden földtulajdonosan és földhasználónak a vegetációs időszak végégig, azaz október végéig a saját területén meg kell akadályoznia a parlagfű virágzását, a virágbimbó kialakulását. Ezt ellenőrzik a hatóságok - emlékeztetett Szalkai Gábor. Hozzátette, hogy külterületen a megyei kormányhivatalok illetékes szervei fogják ellenőrizni a területeket. Belterületeken a jegyző jogosult ellenőrzésre, és amennyiben bárki tulajdonosnak vagy használónak a területén virágzó parlagfüvet találnak, azonnal elrendelik a közérdekű védekezést, és növényvédelmi bírságot szabnak ki. ”A bírság összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet. A bírság mértéket kormányrendelet szabályozza részletesen. Tavaly összesen 120 millió forint összegű bírságot szabtunk ki, és összesen körülbelül 3800 hektárnyi területet érintett” - mondta a főosztályvezető-helyettes. Idén is megkezdődött az aratás, a gabonatarlók pedig kifejezetten melegágyai a parlagfű-fertőzöttségnek. Éppen ezért idén is szeretné a minisztérium felhívni mindenki figyelmét arra, hogy aratás után tarlóápolással a parlagfűmentesítést folyamatosan végezze el. Kritikusak még a napraforgótáblák, ezen kívül pedig minden bolygatott területen, utak mellett, építkezéseken megjelenhet a parlagfű, bárhol, ahol megmozgatják a talaj felső rétegét, itt kell fokozottan odafigyelni A legnagyobb probléma Somogy, Pest, Bács-Kiskun megyékben van, és a pollenkoncentráció Szabolcs-Szatmár megyében volt a legmagasabb. Ellenőrzésekre október végéig, a vegetációs időszak végéig lehet számítani, addig, amíg lehet találni virágzó, magot hozó parlagfüvet - közölte Szalkai Gábor. Hangsúlyozta: akinek a területén esetleg már virágzó parlagfű van, fontos, hogy ebben az estben is mindenképpen kiirtsa a parlagfüvet a megfelelő védőfelszerelésekkel felszerelkezve. Egyetlen növény több ezer magot hozhat, ami 20-30 évre fertőzheti a közeli vagy távolabbi talajrészeket, éppen ezért az is nagyon fontos cél, hogy megakadályozzuk a parlagfű maghozását - magyarázta a főosztályvezető-helyettes. 2015. 07. 17. / Forrás: InfoRádió |