Magyarországon ma népbetegségnek számít az allergia, s különösen a parlagfűre érzékenyek száma magas. Mintegy kétmillióra becsülik ezt a számot. Van az Ön környezetében – család, munkahely – parlagfű-allergiás?
Én magam nem vagyok az, de természetesen ismerek allergiásokat. Nem csak parlagfűre érzékenyek, másra is. Szomorú, hogy a fiatalok közt van több.
Előfordul például, hogy színházban vagy koncerten valaki sorozatosan tüsszög. Megtörtént Önökkel is hasonló eset?
Igen. A koncerten, színházban a köhögők zavarnak.
Ön, aki nem allergiás, mit tud tenni azok érdekében, akik szenvednek?
A parlagfüvet irtom, ahol érem. Még annak a sváb falunak a határában is, ahová gombászni járok. Az össznépi patópálság már a svábokat is megfertőzte. Sokáig adóm 1 %-át is e célra ajánlottam föl. A kertünk tiszta, ki is ragasztották a kapura az erről szóló elismerő nyilatkozatot. Csakhogy nem akármilyen munka volt.
Történt, hogy egy jeles kertészt felkértem arra, hogy hozza rendbe a kertünket. Kiöregedett két cseresznyefa, egy szilva- megy egy sárgabarackafa, alattuk a fű is kipusztult. Emberünk remek munkát végzett, még új földet is hozott, hogy az új fű szebben zöldüljön a réginél. Ez jó ötlet lett volna, csakhogy a föld telistele volt parlagfűmaggal. Amikor túl voltunk az első fűkaszáláson, neki kellett esnem, és kiszedegetnem a kis parlagfűhajtásokat. Volt vagy százezer darab.
Ráment a nyaram, meg a derekam.
A parlagfű nem egyszerűen kiirtható növény, világszerte küzdenek ellene. Mégis, mit gondol, mi a kivezető út ebből a helyzetből?
Át kell nevelni ezt a ellumpenesedett, trehány népet, amelyik mástól, másoktól vár megoldást. Alig egy ezreléke hajlandó tenni is valamit sorsunk jobbra fordulásáért. A parlagfű is közállapotaink egyik tünete.