Iskola, óvoda mellett még nagyobb bírság járhat a parlagfű miatt
Mostantól nem csupán június 30. után lehet ellenőrzés parlagfű miatt, hanem bármikor az év folyamán – mondta el Jordán László a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója az InfoRádióban.

Iskola, óvoda mellett még nagyobb bírság járhat a parlagfű miatt

"Mindenkinek arra kell figyelnie, hogy a kezelésében lévő földterületeken a parlagfű virágzását akadályozza meg, legyen az az évnek bármely szakában, napján" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a parlagfű több okból is korábban virágzik, mint korábban, részben az éghajlatváltozás miatt, részben amiatt, hogy terjedőben van egy új alfaj.

Változás az is, hogy a panasztörvény alapján kell eljárni a bejelentésekkel kapcsolatban, vagyis öt nappal a bejelentés után máris el kell bírálni a helyzeteket, a jogszabály betartatásáért a települési önkormányzatok jegyzője felel, ő végzi a helyszíni szemlét, deríti fel a parlagfüves területeket és rendeli el a kényszerkaszálást. A növényvédelmi bírságot viszont belterületen is a kormányhivatal szabja ki. Külterületen földhivatal végzi a felderítést - elsősorban földi bejárással -, de idén is lesz légi felderítés helikopterről és videózó kisrepülőről, mind a 19 megyében.

A növényvédelmi bírás összege 10 ezer forinttól 5 millióig terjed. Súlyosító körülmény az iskola, óvoda, nagy forgalmú turisztikai látványosság közelsége, enyhítő körülmény ugyanakkor, ha a földterület kezelője próbált küzdeni a parlagfű ellen, de rajta kívül álló okok miatt ez nem sikerült a megfelelő mértékben.

2021. 07. 28. / Forrás: InfoRádió